Hogyan szoktassuk a kölyökkutyát a pórázhoz
Természetesen a pórázhoz szoktatást is érdemes még otthon elkezdeni, hogy amikor már kivihetjük sétálni a kölyökkutyánkat, már megszokott dolog legyen számára.
A kölyökkutya pórázra tételekor általában a következő problémák egyikével vagy akár mindegyikével szembesül a legtöbb gazdi:
- kész közelharc alakul ki a rácsatoláskor
- a kölyökkutya a pórázt elkezdi játéknak tekinteni és ráncigálja, harapdálja
- mikor irányítani szeretnénk vele (meghúzzuk abba az irányba, amerre haladni szeretnénk) a kölyökkutya vagy ledermed vagy elkezd „vergődni” a póráz végén és mindenáron szabadulni akar
Vegyük sorba, hogy az egyes problémákat hogyan tudjuk kiküszöbölni:
- A rácsatoláskor tereljük el a figyelmét! Egyik kezünkbe tegyünk például néhány jutalomfalatot és egymás után adagoljuk neki, miközben a másik szabad kezünkkel rácsatoljuk a pórázt a nyakörvére vagy hámjára. Ugyanígy funkcionálhat, ha játszunk vele, majd mikor boldogan rágcsálja mellettünk a játékot finoman rárakjuk a pórázt.
- Ne csodálkozzunk, hogy játéknak tekinti a pórázt, hiszen számára nem más, mint egy vastag kötél, amit jól lehet harapdálni. Ebben az esetben is válasszuk eleinte a figyelem elterelést. A póráz rácsatolása után vegyük elő a kedvenc játékát és játszunk vele egy nagyot vagy vegyünk elő jutalomfalatokat és azzal csalogassuk magunk után, dobáljuk el neki a földre, futkossunk vele. A játék befejeztével a pórázt is vegyük le róla. Az első 1-2 játékos és rövid alkalom után próbáljuk meg hosszabb időn át rajta hagyni, akkor is, ha nem foglaljuk le. Ilyenkor, ha elkezdene játszani vele, szóljunk rá határozottan, hogy „Nem” (ne akarjuk ilyenkor elhúzni előle a pórázt, mert akkor csak még inkább játékká válik a szemében). Ha nem hagyja abba 2-3 rászólásra sem, akkor határozottan koppintsunk rá az orrára, majd ha sikerült a letiltás, vegyük elő a jutalomfalatot, játékot és játszunk vele egy nagyot. Az elterelésekre általában csak eleinte és otthoni környezetben van szükség, mert ha végre kimehetünk a kölyökkutyával sétálni, akkor úgyis sokkal izgalmasabb dolgok és szagok fogják lekötni és nem fog eszébe jutni a pórázt rágni.
- A legtöbb gazda a póráz húzásakor tapasztalt „vergődését” a kölyökkutyának sokszor azzal köti össze, hogy szegény biztos utálja és ezért inkább hámot kezdenek el használni, holott a kölyökkutyától ez egy teljesen természetes reakció, amihez hozzá kell szoktatni! Miután pórázra vettük a kiskutyát, vegyünk a kezünkbe 5-6 szem jutalomfalatot. Finoman húzzuk meg a pórázt magunk felé, majd lazítsuk el (!) és azzal egy időben kedvesen hívjuk, hajoljunk le és a tenyerünkben lévő egyik jutalomfalattal csalogassuk oda magunkhoz. Ha odajött hozzánk, nagyon dicsérjük meg. Ismételjük ezt meg még néhányszor, így kötve össze a számára ismeretlen és ezáltal ellenkezést kiváltó ingert egy pozitív dologgal. Az összekapcsolás célja, hogy megtanítsuk a kölyökkutyának, hogy azt szeretnénk, hogy amerre a húzást érzi, neki abba az irányba kell elindulnia. Abban az esetben, ha a kiskutya ledermed a póráz húzásakor szintén ugyanígy járjunk el. A jutalomfalatot mindig csak akkor adjuk neki, ha legalább 1-2 lépést lépett felénk és sohase kapja meg a dermedt állapotban. Ilyenkor különösen fontos, hogy a húzás után ellazítsuk a pórázt!
Jó gyakorlást!