Soha nem fogom elfelejteni, mikor egy régebbi vizsgánk alkalmával, egy akkor még ovis gazdi betévedt a várakozó tanítványok közé. MI TÖRTÉNIK ITT? – kérdezte rémülten, látva a feszült és szorongó arcokat, majd a válasz után határozottan bizonygatta, hogy ő soha nem fog vizsgázni. Láss csodát ugyanez a gazda és kutyája pár hónap múlva gyönyörű E/1-es vizsgát tett le, majd a kiképzők végigölelése után boldogan búcsúzott el tőlünk.
Bár sokan az ellenkezőjét hiszik, mégis vizsgázni JÓ: feszült várakozás, remegő lábakkal a pályára lépés, a bíró előtt hebegve-habogva elmondott vizsgajelentkezés, a pályán töltött hosszú évtizedeknek tűnő küzdelem a kutya figyelméért és munkájáért, ahol jutalomfalat már nincsen, csak a gazda. Az átélt vizsgahangulat általában két reakciót vált ki a gazdákból: SOHA TÖBBÉ vagy éppen MÉG! Egy jól sikerült vizsga, törekvés egy még szebb munka bemutatására és a gazda észre sem veszi és rákapott az “igazi” kutyázásra 🙂
Na de, kanyarodjunk vissza az október 30-án kutyaiskolánkban megtartott K99-es vizsgánkra. A 12 E/1-es szinten vizsgázó tanítványunk közül 11-en sikeresen vették az akadályt. Különösen büszkék voltunk rá, hogy a hosszú helyben maradások nagyon szépen sikerültek. A vizsgán azonban nemcsak a tanítványok izgulnak, hanem a kiképzők is, ÉRTÜK: ne legyen pisi, hogy leüljön, hogy ottmaradjon, hogy szépen figyeljen…és a végén az öröm, mikor a bírálat feszült hallgatása után a sikeres vizsgát hallva lehullanak a szívükről a mázsás kövek. A fárasztó nap után, pedig marad egy életre szóló emlék, ismerősöknek, rokonoknak büszkén mesélhető sikertörténet.
Ezúton szeretnénk gratulálni minden sikeres vizsgázónknak és bíztatni mindenkit, hogy márpedig vizsgázni jó!!
A képekért köszönet Boros Beátának! Még több képet itt találtok!