A vadak fesztiválján…

Szombat reggel kissé fáradtan indultunk útnak Soponyára, az V. Vadgasztronómiai fesztiválra, ahová felkérést kaptunk bemutató megtartására. Bár telefonban már hallottuk, hogy kb. 2000 vendégre számítanak, mégis a helyszínen döbbenten láttuk a hosszú sorokban kígyózó embertömeget. A bemutató előtt lehetőségünk nyílt még körbenézni: a hatalmas területen rendkívül sok és színes program várta a látogatókat: STIHL országos favágó bajnokság, terepjárókiállítás, állatsimogató, kisgyermekeknek kézműves foglalkozás, lovaglási lehetőség és még sorolhatnám. Kutyaiskolánk bemutatója közvetlenül a vadászkutyás bemutató után következett, hiszen a kérés is kifejezetten az volt, hogy a kutyás világot egy kicsit más, ?szórakoztatóbb? oldaláról próbáljuk bemutatni. Örömmel vettük, hogy a szervezés remek volt és a hangosítás tökéletesen működött ? ami, az igazat megvallva, igen ritka – , bár kissé megdöbbenve fogadtam, amikor még a minket megelőző bemutató alatt a mikrofont a kezembe adták és közölték, hogy tartsam lefelé, mert, ahogy felemelem már működik is. Na, ezt nem kellett volna, mert innentől kezdve görcsösen szorongattam lefelé tartva, nehogy véletlenül bekapcsoljon 🙂 A bemutatót egy kijelölt

füves területen tartottuk meg, ami ideális is lett volna, ha nincs éppen 40 fokos kánikula és nem azon a területen osztottak volna ki ezelőtt közel 2000 adag vadételt, amiből természetesen a földre is jutott…dehát, mint tudjuk semmi sem tökéletes, így ezekkel a viszonyokkal megküzdve, végül sikeresen lefutottak a produkciók. Fifi és Vacak egy-egy dog-dancing számot mutatott be, ahol a vártakkal ellentétben Fifi önmagán felül teljesített ? gratuláció a gazdájának a nagyszerűen összeállított kürért ?, Vacak viszont úgy látszott sztrájkba lépett, bár a kezdeti leblokkolás és kb. félórás pisi után csak-csak sikerült megcsillantania tudását. De hát a kisöregnek elnézzük 🙂 Nugát a meleg ellenére irtózatos iramban mutatta be a frisbee freestyle kürjét, amit a nézők is rendkívül élveztek. Hozzá teszem, azért, hogy a végére ő is elfáradt 🙂


 

Összességében a nap nagyon jól sikerült, a programszervezők rendkívül kedvesek és közvetlenek voltak, így búcsúzóul már a következő évi meghívást is megkaptuk.